Arcápolás minden korosztálynak

Az igazság az, hogy a bőr biológiai öregedését nem lehet megállítani. Viszont nagyon sokat tehetünk annak érdekében, hogy hosszú évekkel kitoljuk a látható és végzetes jelek kialakulását.

Hogy hogyan? Erre a kérdésre adunk választ ebben a bejegyzésben.

Sorra vesszük, hogy életkorunknak megfelelően mire kell kiemelten odafigyelnünk, hogy bőrünk hálásan ragyogjon.

Ezeket a témákat vesézzük ki ebben a cikkben:

A megelőzésé a főszerep

Korosztálytól függetlenül mindenkinek tudnia kell, hogy a legfontosabb tényező az, hogy milyen életmódot élünk és az évek folyamán milyen arcápolási rutint alakítottunk ki magunknak.

A bőrünkön a negatív hatások mind-mind megmutatkoznak és kitörölhetetlen nyomot hagyhatnak rajtunk.

Ezért tehát, mint az élet minden területén, az arcápolásban is a megelőzésre kell törekednünk. Ha hosszú éveken át nem kíméltük bőrünket és arcunkat, akkor nincs visszaút, nincs az az arcápoló készítmény, ami segíthet, maximum a „kés”. De ugye azt nem akarjuk!

Nem lehet elég korán elkezdeni

Mi a ReBellánál úgy gondoljuk, hogy nem lehet elég korán elkezdeni arcbőrünk ápolását, de egyúttal azt is hangsúlyozzuk, hogy soha nem szabad túlzásokba esni.

Szerintünk a megfelelő arcápolási rutin kialakítása az első lépés, amit minél előbb meg kell tennünk. Kellő figyelmet kell fordítani arra, hogy ez a rutin szerves részét képezze életünknek, mint például a fogmosás. Azt ugye senki nem felejti el?!

Mire figyeljünk a 20-as éveink előtt?

Fiatal korban bőrünk igazából még nem szorul különösebb extra, gondoskodást igénylő tevékenységekre. Ideális esetben, ebben a korban bőrünk élettel teli, rugalmas, ragyogóan fénylik, optimális az elasztin és kollagén termelése, tökéletes a keringése és a sejtmegújulási képessége is. Ekkoriban gyakorlatilag még nem szenved hiányt semmiben. Így, csupán annyi a feladatunk, hogy ezt az ideálisan gyönyörű állapotot fenntartsuk és bőrünk virágzásának feltételeit megteremtsük, illetve megtartsuk. Ebben az időszakban kialakult arcápolási rutinunk alapozza meg azt, hogy például mikor jelentkeznek az első komolyabb ráncaink.

Pubertáskor, a fiatalok rémálma

Sajnos, a pubertáskor velejárója a faggyútermelés következtében kialakult pattanások, amik sokunk életét megkeserítik. Az a legjobb módszer arra, hogy elkerüljük a problémát, ha rendszeresen tisztítjuk az arcunkat bőrtípusunknak megfelelő arclemosóval vagy tonikkal. És természetesen ne használjunk semmilyen drasztikus módszert a pattanások eltüntetésére.

Ebben a korban még jellemző a napozás és a napon való túlzott tartózkodás, ami kifejezetten rosszat tesz a bőrnek. Bele sem gondolunk, hogy a ráncok kialakulását 90%-ban a napsugaraknak köszönhetjük. Mélyen behatolnak a bőrbe és ott roncsolják azokat a rostokat, amelyek felelősek a kollagén és elasztin termeléséért. Ennek pedig 15-20 év múlva látjuk kárát.

Ezért mindig használjunk fényvédőt, ha strandolunk. Soha ne spóroljuk meg magunknak a fáradságot, mert később bőrünk hálás lesz érte.

Alapos arctisztítás = makulátlan bőr

Ha rendszeresen sminkelünk, nem elég a víz, de még a tonik vagy az arctej sem, mert csak ezekkel nem lehet megfelelően eltüntetni a szennyeződéseket a pórusokból.

Ha szennyeződések maradnak a pórusaink között, akkor azok is szépen felszívódnak és gyulladást okoznak. A megfelelő pórustisztítók általában habzó, mélyen tisztító készítmények. Ezért ajánlott ilyent választani és este is, reggel is használni.

Tini korban még a hidratálásé a főszerep. Ezért igyunk naponta legalább 2 liter vizet, hogy bőrünk automatikus vízveszteségét pótoljuk. Használjunk lágyan hidratáló arckrémet, abban az esetben, ha azt érezzük, hogy arcbőrünk feszül. Ezt nem minden esetben és mindennap kell megtennünk, mert előfordulhat, hogy a tonikon kívül egyelőre másra nem lesz szükségünk.

Ezekkel a napi rutinokkal fenntarthatjuk a megfelelő állapotot.

Ne feledjük, hogy a ráncos és hámló bőr egyik alapfeltétele, hogy engedjük kiszáradni bőrünket.

Konklúzió tehát, hogy ebben a korban is kell figyelni arcunk ápolására, védenünk kell a szennyeződésektől, az erős napsütéstől, a fagyos hidegtől, a kiszáradástól és az irritációtól.

Mit kerüljünk el 20-as éveinkben?

Fiatal felnőttkorban képesek vagyunk elhinni, hogy a jelenlegi állapot örökké tartani fog. Korunk fiatalságára sajnos egyre jellemzőbb a nemtörődömség. Azt gondoljuk, hogy elérünk még a jövővel foglalkozni, hisz miénk az egész világ.

Nem kíméljük bőrünket a külső negatív hatásoktól, az időjárás viszontagságaitól. Sokat rontunk a helyzeten, hogy már idő előtt belekezdünk a „nagybetűs életbe” és elkezdünk éjszakai életet élni, keveset pihenni, alkoholt fogyasztani, cigarettázni, egészségtelen gyorséttermi kaját fogyasztani vagy éppen túl sokat fogyókúrázni. Ennek következtében stresszesebbé válik az egész életünk, ami az arcunkon mutatkozik meg először. Pattanások, aknék, apró ráncok és pigment foltok alakulnak ki.

Sajnos hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy az idő telik és rossz szokásaink kitörölhetetlen nyomot hagynak rajtunk. Ezért minél előbb érdemes kiiktatni azokat a dolgokat, amik nem szolgálnak bennünket.

Ebben a korban még problémát okozhat a pubertáskorból ismert túlzott faggyútermelés és a hormonszint ingadozása is. Ezért ajánlatos, hogy pattanásainkat és mitesszereinket mindig koncentráltan kezeljük, csakis a problémás arcterületen.

Megelőzésképpen minden este és reggel tisztítsuk meg az arcunkat.

Használjunk könnyű, hidratáló arckrémet, napozáskor fényvédőt, ha pedig nagyon hideg van, akkor egy zsírosabb, hidratáló krémet. Ideális választás lehet például egy 15-ös fényvédő faktorú hidratáló arcápoló.

25 éves kor fölött már érdemes használni egy jó minőségű szemkörnyék-ápolót is, hogy a kezdetleges szarkalábakat kordában tudjuk tartani. Ebben a korban már érdemes heti rendszerességgel használni a tisztító maszkokat és az arcradírokat. Ezekkel nagyban hozzájárulhatunk bőrünk regenerálódásához, mivel ezekkel a tevékenységekkel eltávolítjuk arcbőrünkről az elhalt hámsejteket és a szennyeződéseket.

Ha úgy érezzük, hogy ráncaink mélyülnek, akkor beiktathatunk hetente 2-3 alkalommal egy-egy anti-aging szérumos kúrát is.

Természetesen ne feledkezzünk meg az egészséges étkezésről és sportolásról sem, mert ezekkel tudunk jó alapot biztosítani testünknek a regenerálódáshoz.

Javasoljuk, hogy olvasd el a huszonéveseknek szánt részletes cikkünket is: „Hogyan ápold a bőröd huszonévesen?” A cikkben részletesebben fejtjük ki, hogy mit tegyél annak érdekében, hogy minél tovább megőrizd bőröd fiatalságát.

Hogyan ápoljuk arcbőrünket a 30-as éveinkben?

Ebben a korban már rohamosan kezdenek megjelenni a múltban elkövetett hibáink következményei: a szemkörnyéki szarkalábak, az első ráncok, a fakó bőr, a száraz és hámló foltok, az élettelen kisugárzás.

Tudni kell, hogy ebben a korban már lelassult a sejtregenerálódási képességünk, ahogyan a kollagén és elasztin termelés sem a régi már. Sőt, már a faggyúmirigyeink sem.

Ohh! Belegondolni is rossz, bárcsak vissza tudnánk menni az időben. Akkor sokkal jobban figyelnénk a megelőzésre. Igaz?

Erről sajnos már lekéstünk, viszont van, amit még megtehetünk. Mostantól nagyobb odafigyeléssel végezzük napi arcápolási rutinunkat, és csakis minőségi arcápolókat használjunk.

Ebben a korban nagyobb szerepet kapnak az anti-aging, a tápanyagban gazdagabb, olajosabb, nagyobb hatásfaktorú krémek.

A napi arctisztításról és a heti arcradírozásról sem szabad megfeledkeznünk, annak érdekében, hogy az elhalt hámsejtektől megszabaduljunk.

A húszas éveinkben elkezdett arcápolási rutinunkat csak ki kell egészítenünk néhány új, jobb minőségű, több hatóanyagot tartalmazó termékkel. Majd szép lassan, lépésenként kicseréljük az összest. Először az éjszakai krémünket, a szemkörnyék-ápolónkat, majd a nappali arckrémünket is. Váltsunk anti-aging összetevőkkel dúsított készítményekre, amelyekkel az öregedésgátlást segítjük. Éjszakánkét már érdemesebb inkább szérumot használnunk a hatékonyság növelése miatt.

Ebben a korban még a szabad-gyökök kialakulása jelenthet problémát számunkra, melyek leginkább környezeti hatások miatt alakulnak ki. Például légszennyezés, napsugárzás, egészségtelen ételek fogyasztása és kevés sportolás. Ezek mind roncsolják a kötőszöveti sejteket, melynek következtében bőrünk rugalmatlanná, színtelenné, érdessé, szárazzá válik, amitől ráncaink jobban fognak látszani. Ezért olyan készítményt válasszunk, ami rendelkezik legalább 30-as faktorú fényvédővel. Az is fontos szempont, hogy egy picit olajosabb készítmény legyen, ami regenerálja a sejteket és mérsékli a fáradtság jeleit.

Ha tehetjük, akkor éljünk egészségesebb életmódot, fogyasszunk gyümölcsöt, sportoljunk rendszeresen, ne dohányozzunk, ne fogyasszunk túl sok alkohol, és pihenjünk minél többet, hisz a szépítő alvással semmi sem ér fel.

Olvasd el a harminc fölöttieknek szánt részletes cikkünket is: „Arcápolás a harmadik X után”.

Mit érdemes használni 40-es éveinkben?

Szerintünk ez az a kor, amikor minden nő kiteljesedik. Talán ebben a korban vagyunk a legszebbek. Nem a külső jelek miatt, hanem sokkal inkább azért, ami bennünk van, az élettapasztalatunk, a bölcsességünk ellenállhatatlanná tehet.

Érdemes tehát a pozitív kisugárzásunkat megerősítenünk azzal, hogy tápláljuk arcbőrünket és korrigáljuk a fiatalkori hibáinkat. Ebben a korban a bőrünk élettani folyamatai lelassulnak, gyengül a folyadékmegtartó képessége, kevesebb kollagén és elasztin termelődik, a szervezetünk salakanyag ürítése is gyengébb lesz.

A bőr már nem olyan üde és feszes, mélyebb ráncaink vannak, bőrünk felszíne már nem annyira egységes, mint fiatalon.

Érdemes professzionális készítményeket és kezeléseket alkalmaznunk a gyorsabb és pozitívabb hatás elérése érdekében.

Most is a legfontosabb a bőrünk rendszeres tisztítása, a radírozás és a hidratálás. Ahhoz, hogy a hatóanyagok megfelelően szívódhassanak fel, használjunk kímélő arclemosót, ami nem szárítja a bőrt. Ez természetesen legyen alkoholmentes.

Lehetőségünkhöz mérten érdemes lenne többféle krémet beszereznünk, amelyeket a későbbiekben bőrünk aktuális állapotának megfelelően használhatunk.

Koncentráltabb hatóanyag tartalmú készítményeket használjunk, amelyek lehetnek szérumok, esszenciák, éjszakai maszkok. Használhatjuk ezeket felváltva, akár kúraként, időszakosan alkalmazva.

Az intenzívebb szérumok és ránctalanító krémek használata ebben a korban már kifejezetten ajánlott. Olyan termékeket válasszunk, amelyek vitaminokkal és antioxidánsokkal járulnak hozzá az üdébb arcbőr visszaállításához.

Alkalmanként használjunk arcmaszkot és hámlasztókat bőrünk megújulásának serkentésére, ezzel csökkenthetjük a pigment foltok és a ráncok kialakulását is.

Sminkelési rutinunkat is érdemes újragondolni. Használjunk lágyabb, mattabb színeket, mert a fényes csillogó színek kiemelik a problémát és nem elfedik azt. Ebben a korban már kifejezetten igaz: a kevesebb, néha több.

Figyeljünk arra, hogy egészséges és stresszmentes életformát alakítsunk ki magunknak, mivel a stressz felgyorsítja az öregedési folyamatot.

Igyekezzünk kiegyensúlyozott, elégedett és mosollyal teli életet élni. A poharunk legyen mindig félig tele és ne félig üres!

Ha ennél is több arcápolási tanácsot szeretnél, akkor olvasd el a negyvenes korosztálynak szóló cikkünket: Arcápolási tanácsok negyvenen túl.

Hasznos arcápolási praktikák az 50-es éveinkben

Ebben a korban jellemző a vízhiányos bőr. Ennek legjellemzőbb tünetei az arcon megjelenő száraz és hámló foltok, amelyek az elhalt hámsejtek felhalmozódásának köszönhetőek. Bőrünk vízmegkötő képessége jelentősen csökken, ezért a hidratálás és a megkötő képesség visszaállítása az elsődleges cél.

Ahogy múlnak az évek, úgy egyre inkább lassul a sejtjeink regenerálódásának képessége, lassabban képződnek új, fiatal sejtek, így a ráncok eltüntetése is egyre nehezebb feladattá válik.

Csökken bőrünk faggyútermelése, melynek következtében az ellenálló képessége is. Így bőrünk lassan megereszkedik, ami különösen frusztráló tud lenni nekünk, nőknek. Hasznos lehet, ha egy kis arctornát is beépítünk a rutinunk részeként. Ez az olykor vicces tevékenység, nagyon sokat segít a vérkeringés felpezsdítésében és a bőr sejtjeinek oxigénellátásában. Most ne gondoljunk valami nagyon összetett mozdulatsorra, csupán néhány grimasz, száj nagyra nyitás és zárás, szemöldök felhúzás és leengedés már csodákra képes.

Ne feledjük, hogy ebben a korban már komplexebb arcápolási rutint kell kialakítanunk. Nem győzzük elégszer hangsúlyozni, hogy figyeljünk a napi étkezésre, a vízfogyasztásra, a sportolásra és az alvásra.

Használjunk hialuronsavat tartalmazó öregedésgátló, hámlasztó és ránctalanító krémeket, védjük a fénytől és hidratáljuk bőrünket megfelelően.

Próbáljunk egy kicsit lazítani és stresszmentes életet élni.

Ha ennél is több arcápolási tanácsot szeretnél, akkor olvasd el az ötvenes korosztálynak szóló cikkünket: Arcápolási tanácsok ötvenen túl.

Mit tegyünk, ha már 50-es éveink felett járunk?

Oh… Sokan szörnyűnek éljük meg ezt a korszakot, pedig ebben is, mint az élet minden korszakában, találhatunk gyönyörűséget. Hiszen ekkorra már jó eséllyel minden gondunk elszállt, megalapozott a mindennapi életünk, gyerekeinket csodálatosan felneveltük és mostanra már unokáinkat kényeztethetjük. Problémáink már csak a menopauza tüneteivel adódhatnak.

A változó korral járó kellemetlen tünetek nagyon nagy hatással vannak a bőrünk állapotára is. Például a hőhullámok kezelésére alkalmazott gyakori frissítő fürdők során használt készítmények és a forró víz károsítják bőrünk szöveteit és kiszárítják azt. Ezért fürdéshez használjunk bőrbarát, lágy tisztálkodó szereket.

Ebben a korban gyakrabban érezzük, hogy fáradtak, kimerültek vagyunk, ezért ennek megoldására csodaszer lehet egy jó masszázs. Itt most ne arra gondoljunk, hogy mindennap el kell járnunk masszőrhöz. Nem! Van néhány mozdulat, amit otthon is begyakorolhatunk, amelyekkel nagyban segíthetjük szervezetünk oxigénellátását és anyagcseréjét. Ezért pedig testünk, lelkünk és bőrünk is rendkívül hálás lesz.

Magunk is el tudjuk végezni azokat az apró gyúró, simogató, ütögető mozdulatokat, amelyekkel a vállunkat, tarkónkat, karunkat, kezünket, hátunkat, hasunkat, fenekünket, lábunkat és lábfejünket szépen átdolgozzuk. Ha ezt nem tudjuk megtenni, akkor kérjük kedvesünk segítségét.

Ráncainkat mélyebbnek, arcunkat rugalmatlannak és megereszkedettnek látjuk viszont a tükörből. Bőrünket dehidratáltság jellemzi, de bármennyire is lehangolóan hangzik ez, nem kell feladnunk a küzdelmet.

Használjunk célzott kezeléseket az állapot javítása érdekében.

Bőrünk felszínének rugalmasító és tápláló krémekre van szüksége, míg a mélyebb rétegnek magas koncentrátumú hatóanyagok bejuttatására. Ajánlott az arctisztító készítményeinket tej vagy krémes alapúra cserélnünk, mert ezek védik a bőrt a kiszáradástól, hatásosan távolítják el a smink maradványait és hidratálják a bőrt. De használhatunk akár olajos lemosót is.

Ne felejtsünk el mindennap használni fényvédő krémet.

Éjszakára használjunk tömörebb állagú krémet, lehetőleg olyant, ami meggátolja a bőrünk természetes vízvesztését és segít bejuttatni a bőrépítő, szépítő komponenseket.

A hámlasztásnak is egyre nagyobb szerepe lesz az idő előrehaladtával, mert megújítja a bőrt, csökkenti a ráncokat és eltávolítja a szennyeződéseket okozó elhalt hámréteget. Azt azért ne feledjük, hogy a hámlasztás fényérzékennyé teszi a mostanra már elvékonyodott, áttetszőbb és petyhüdtebb bőrünket, ezért nem szabad túlzásokba esnünk.

Kiemelten figyeljünk az arckrémünk tartalmára. Vitamint, antioxidánst, A-, E-, C- vitamint, növényi olajokat, valamint hialuronsavat tartalmazó krémeket válasszunk!

Igyunk vizet rendszeresen, figyeljünk az egészséges étkezésre, lehetőségünkhöz mérten sportoljunk, és soha ne hagyjuk ki a szépítő alvást sem.

Ekkorra már jó esetben sok szabadidőnk van, használjuk ki ezt és csináljunk valami olyant, amitől fiatalabbnak érezzük magunkat.

Keressünk olyan hobbit vagy egyéb tevékenységeket, amelyek építenek bennünket és önbizalommal töltenek el. Tanuljunk, próbáljunk ki új dolgokat, kertészkedjünk, járjunk szórakozni, táncolni, strandolni vagy éppen túrázni a természetbe. Ebben a korban már megengedett, hogy néha elveszítsük a fejünket és szívünk szerint cselekedjünk.

Most már itt az ideje annak, hogy felszabadítsuk magunkat a görcsök és feszültségek alól.

A fiatalság forrása ugyanis az, hogy mennyire tudjuk megőrizni lelkünkben az egykori gyereket.

——–

Ahogy a fentiekben is olvashattad, kiemelten fontos, hogy már viszonylag korán, még azelőtt elkezdjünk arcbőrünk állapotával foglalkozni, mielőtt az első problémák megjelennének rajta. Ha ezt a lehetőséget elszalasztottad, akkor sincs nagyon nagy gond, kortól függetlenül bármikor elkezdheted a saját magaddal való törődést! És ne feledd, hogy az első lépés megtételéhez a legjobb nap a MAI!

Ha tetszett a cikk és szeretnél még több hasonlót olvasni, akkor kattints erre a linkre, add meg az e-mail címed és minden alkalommal, amikor egy új és hasznos tudásanyagot teszünk közzé, értesíteni fogunk téged!